Egymillió csillag a szegényekért

A Karitász december 8. és 14. között ismét megrendezi az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos szolidaritási akcióját.


Az Egymillió csillag egy nemzetközi szolidaritási akció, amely 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről-évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében.

Az akció keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy rászorulót jelképez. A gyertyákért adott adományból származó összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Idén az egyhetes programsorozatot december 8-án 16 órakor Budapesten a Szent István-bazilika előtt nyitja meg Erdő Péter bíboros.

A programsorozat vidéki megnyitója szintén december 8-án lesz a veszprémi székesegyház előtt 16.30-kor.

Az országos akcióban idén a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 150 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek.

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu CIB Bank 10701094-76228861-51100005


Adatkezelési tájékoztató
×EU projekt