2017. április 27. csütörtök

Hírlevél

Kérjük adja e-mailcímét a feliratkozáshoz

Segítene?

Online adományozás

Válassza ki, miként segítene a rászorultakon!

Adományozok >>>

Segítségre szorul?

Lépjen kapcsolatba velünk a legközelebbi egyházmegyében!

Válasszon egyházmegyét >>>

Rév

Remény. Élet. Választás.

» RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat

Történetünk

A szegények szolgálata az egyházban

Az őskeresztény egyházközségek életét – Jézus Krisztus életének példáját követve – teljesen átszőtte az elesettek megsegítése (gyűjtések a szegények részére, rabszolgák kiváltása, özvegyek támogatása). Az ősegyház alapelvei közé tartozott a rokonok ellátásának kötelezettsége és a munkaképesek kötelező munkavégzése. A munkaképteleneket hozzátartozóik hiányában teljesen az egyházi közösség tartotta el. A közösségen belül teljes körű szegénysegélyezés alakult ki, amelyet már akkor is rendszerbe foglaltak és benne nyilvántartották a szegényeket, körülményeiket. A közösség a test ápolásán, a fizikai szükségleteken kívül szegény társuk lelkét is ápolta. A segélyeket a hívek adakozásaiból teremtették elő. Az adományozás módja az oblatio (önként felajánlott adomány) volt.

Az Egyház még az ókorban kiterjesztette a szegénygondozás körét a római császárság határain kívülre is. Az egyházi javak egy negyedét a „quarta pauperum”-ot karitatív célokra kellett fordítani. Egyházi „ápoldák” és szegények befogadására alkalmas fogadók létesültek.

A IV. században Nagy Konstantin császár rendelete megerősítette az Egyház szegénygondozói tevékenységét. A püspökök kötelessége lett a börtönlátogatás, a foglyokkal való bánásmód feletti őrködés és a gabona szétosztása az özvegyek részére. Megalakultak az első szerzetesközösségek, amelyek nagy jelentőséget tulajdonítottak a caritasnak, a felebaráti szeretet gyakorlásának.

A VI. században létrejöttek a plébániák, amelyeknek az egyházközségi szegénygondozás irányítása is feladata lett. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szegényügy nagyobb szervezettséget igényel. Az Egyházban a szerzetesrendek mellett új irányelveket jelöltek meg a szegények szolgálatának nagy szentjei is: Nursiai Szent Benedek, Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent Hedvig. Példájuk nyomán a szerzetesek a szegények ápolását, gyógyítását tűzték maguk elé célul. A kolostorok a szegénygondozás központjai lettek. A szerzetesek kórházakat, beteg- és szegényházakat hoztak létre, amelyeket alamizsnákból és saját munkájukkal tartottak fenn. Az elesettek felkarolásában és a betegek ápolásában a lovagrendek is szerepet vállaltak.

A XVI. században az árvák nagy istápolója Néri Szent Fülöp élete példájával mutatta meg az utcagyerekek nevelésének és árvaházak létesítésének szükségességét. A XVII. század legkimagaslóbb szegényapostola Páli Szent Vince volt, aki a szegénygondozás új rendszerét állította fel, intézmények helyett saját otthonukban gondoztatta a szegényeket.

Az újkor századaiban is számos vezéregyéniség vitte a keresztény emberszeretet zászlaját. Az olasz Bosco Szent János elsősorban a gyermeknevelés terén alkotott maradandót, a német Boldog Kolping Adolf a tanoncotthonok alapjait tette le, az angol Ward Mária az angolkisasszonyok rendjével a leánynevelést emelte magas szintre. Miközben a kereszténység kitermelte a felebaráti szeretet gyöngyszemeit, az állami hatalom mindenütt igyekezett tanulni az Egyháztól, és versenyezni karitatív tevékenységével. Az állami szegénygondozás kiépülésével az egyházi szociális intézmények lassanként elvesztették a hivatalos támogatásokat, és teljesen a hívők áldozatkészségére szorultak.

Több példa mutatta meg, hogy az egyházi szegénygondozás önerőből is bámulatra méltó eredményeket tud létrehozni és képes megújulni. Ilyen szerveződés volt az 1897-ben Lorenz Werthmann által megalapított Caritas-Verband für das Katholische Deutschland a németországi Freiburgban, amelyet a német püspöki konferencia 1916-ban országos karitászként ismert el. Werthmann célja az volt, hogy a jószándékú emberek önkéntes segítő munkáját szervezett keretek közé foglalja és hatékonyabbá tegye. Alapvető célként fogalmazták meg, hogy a karitász korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Később ezek a csoportok összefogtak, hálózatba szerveződve eredményesebben dolgoztak.

A német szerveződést követve hamarosan egész Európában létrejöttek az országos szervezetek.

Lorenz Werthmann alkotta meg a Caritas világszerte ismert jelét, amely a szeretet lángját jelképezi. A „lángoló keresztként” is emlegetett jel körül a Caritas szó mellett Pál apostolnak a galatákhoz írt szavai álltak: „tuet gutes allen”, amelyek jelentése: „tegyetek jót mindenkivel”.

Karitász Magyarországon

Hazánkban a szegénygondozás mindig a világegyház szellemével haladt. Az egyházi szeretetszolgálati formákat összefogó, szervezett karitász kialakulását először Prohászka Ottokár sürgette a XX. század elején. 1914-ben meg is alakul Rott Nándor, későbbi veszprémi megyéspüspök vezetésével Katholikus Karitász néven egy nagyszabású segélyakció, amely elsősorban a hadbavonultakat és családjaikat támogatta.

Az I. világháború után a püspöki kar Csernoch János bíboros vezetésével kísérletet tett a Katholikus Karitász szervezeti formában történő megalakítására is. Ez a szerveződés csupán kezdeményezés maradt, lényegi tevékenységet nem folytatott, és nem tudott mozgalommá válni, mert a proletárdiktatúra minden további tevékenységtől eltiltotta. Budapesten a Mészáros János érseki helytartó által létrehívott egyházközségek karitatív szakosztályai azonban nem maradtak tétlenek. Gyermeknyaraltatást szerveztek, szegénygondozást végeztek, és már létrejött a kapcsolat a karitatív alapon működő régebbi egyesületek és az egyházközségek karitatív szakosztályai között. 1920-ban egyházközségi mozgalom alakult szociális és karitatív szakosztállyal.

1924-ben az amszterdami Eucharisztikus Világkongresszus keretein belül összehívták az első nemzetközi karitász konferenciát. Még ebben az évben 9 európai ország katolikus vezetése – köztük hazánké is – elhatározta egy nemzetközi karitász szervezet létrehozását, amely 1928-ban alakult meg Caritas Catholica néven.

1926-ban P. Oslay Oswald egri ferences szerzetes elgondolása alapján megszületik az Egri Norma szegénygondozó rendszer, és szolgálatában a szegénygondozó nővérek rendje. Mindezek ellenére csak 1930-ban indul meg a szervezkedés az egyházi szegénygondozás és szeretetszolgálatok egységesítése céljából a szervezett karitász létrehozására.

Serédi Jusztinián, Magyarország bíboros-hercegprímása 1931. szeptember 17-én a karitász érseki biztosának nevezte ki Mihalovics Zsigmondot, aki azonnal megalakíttatta Budapest minden egyházközségében a karitász szervezetet. A 39 budapesti és az egyházmegyei karitász szervezetek koordinálása és támogatása céljából 1931. október 7-én a püspöki kar megalapította a Szent Erzsébet Karitász Központot. 1931 végére országosan szervezetté válik a karitász tevékenység. Az egyházmegyei karitász központok és a nagyobb városok élére püspöki biztost neveztek ki. A plébániai karitász szervezetek vezetését pedig igazgató látta el.

1938-ban Budapesten, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus keretében rendezték meg a Nemzetközi Karitász Kiállítást, amely a keresztény felebaráti szeretet erejét és történelmét a világegyház embersegítő tevékenységét mutatta meg a világnak.

A II. világháború éveiben a szegénygondozás és segélyakciók mellett a karitász a hadigondozásból is jelentős mértékben kivette a részét. A hadbavonultak családjainak támogatása céljából a hadisegélyekről tájékoztatót állított össze az egyházközségek részére, felkarolta a menekülteket és a bombakárosultakat is. A menekülteknek ruhát, élelmet, szállást adott és külföldi adományainak köszönhetően nagy mértékű segélyakciókat tudott lebonyolítani, amelyek keretében pénzbeli támogatást, cipőt, ruhákat, élelmiszert tudtak adni a károsultaknak, menekülteknek, árváknak.

A kommunista diktatúra 1950-ig a legtöbb egyházi szervezetet, egyletet, egyesületet és a szerzetesrendek többségét feloszlatta. Az egyházi, és szerzetesi közösségek széthullottak, a „szolgáló szeretet hősei” az egyház keretein kívül találtak rá az embersegítő szolgálat útjára. Megindult a karitász intézményeinek államosítása, a karitász szervezetek felszámolása és betegápoló rendek eltávolítása a kórházakból. A Szent Erzsébet Karitász Központ teljesen állami felügyelet alá került. Az 1950-es és ’60-as években a Rózsafüzér Társulat „leple alatt” azonban tovább működött az egyházközségi karitász.

A szeretetszolgálat „felszabadulását” az 1989-es keletnémet menekültáradat felkarolása hozta meg nemzetközi segélyszervezetek segítségével. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rendszerváltás után elhatározta, hogy újjászervezi a karitászt, és hozzálát a hálózat kiépítéséhez.

Az újjászervezett Karitász

A rendszerváltozás után lehetővé vált az 1948 előtt létező egyházi szervezetek és tevékenységek újraélesztése. A püspöki kar az akkor Münchenben élő, és a Caritas Internationalis-ban (Nemzetközi Karitász) is tevékenykedő Frank Miklós atyát bízta meg a karitász újjászervezésével, aki a plébániai csoportokra épülő karitász felállítását szorgalmazta.

A Magyar Karitászt 1991. június 14-én néven jegyezte be a Fővárosi Bíróság egyházi jogi személyként. A szervezet újraalakulásával egy időben bekapcsolódott a nemzetközi karitász hálózatba és a világ 166 országát összekapcsoló Caritas Internationalis tagja lett.

1995-re kialakult az országos karitász hálózat Magyarországon. 1996-ban 590 plébániai karitász csoportban már 6141 önkéntes munkatárs tevékenykedett szerte az országban. Az önkéntesekkel végzett munka mellett 1994-től kezdve országszerte saját szociális és egészségügyi intézményeket hozott létre a segélyszervezet, és fokozatosan bekapcsolódott a nemzetközi karitász segélyakciókba, programokba.

1997 óta folyamatosan részt vesz az árvízi területeken a szociális segítségnyújtásban. A számos alkalommal vállalt feladatokat nemzetközi segélyakciókban és jelen volt a magyarországi katasztrófák helyszínén is. Segít a kitelepítettek elhelyezésében, szociális ellátásában, az újjáépítés feladataiban, a károsultak lakhatási feltételeinek megteremtésében, házaik felújításában, ingóságaik pótlásában és nagy erőkkel végzi a károsult személyek és hozzátartozóik mentálhigiénés támogatását.

A püspöki konferencia a Magyar Karitász nevét 2001-ben Katolikus Karitász – Caritas Hungarica-ra változtatta, ezzel is aláhúzva azt a tényt, hogy a karitász a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete. Ekkor vette át Nagy Károly atya a Magyar Karitász országos irányítását. Ugyanebben az évben beregi árvíznél a károsultak szociális, természetbeni és lelki támogatásában vett részt a segélyszervezet.

A 2004-es Srí Lanka-i szökőárnál a Katolikus Karitász az elsők között jelent meg a katasztrófa sújtotta országban, ahol a humanitárius segítségnyújtás után családi házak, közösségi épületek, elkészültét támogatta.

2007-től a Katolikus Karitász folyamatosan részt vesz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal történő együttműködés keretében az EU Élelmiszersegély programban.

2008-tól Écsy Gábor atya látja el a szervezet igazgatói feladatait. 2009 óta vezetésével az országos hálózat egy kidolgozott krízisprogram keretében a korábbiaknál nagyobb mértékben támogatja válsághelyzetbe került családokat.

2010-ben a szervezet történetének legnagyobb kihívásaival kellett szembe néznie. Év elején Haiti fővárosában Port-au-Prince-ben több mint 10 000 ember halálát okozó földrengés pusztított. A Katolikus Karitász azonnal segélyakcióba kezdett és a nemzetközi karitász szervezetein keresztül juttatta el támogatásait a térségbe.

Tavasszal Borsod megyében árvíz és belvíz okozott hatalmas károkat. A Katolikus Karitász 14 településen vett részt a károsult családok támogatásában, élelmiszerrel, gyógyszerrel, ivóvízzel és tisztítószerekkel látta el a térséget. Az árvíz elvonultával több mint 500 otthon lakhatóvá tételét vállalta a szervezet. Az árvizet követő észak-magyarországi viharkár után is jelentős adományokkal jelentek meg a karitász munkatársai az érintett településeken. 2010 őszén a vörösiszap-katasztrófát követően a segélyszervezet az első naptól a helyszínen segítette a kitelepített családokat élelmiszerrel, ruhával és az iszap eltakarításához szükséges eszközökkel. Mintegy 1000 önkéntes vett részt a kármentesítési munkálatokban, a károsultak étkeztetésében és az adományok szétosztásában. Segélykoordinációs irodát működtetett a helyszínen a károsultak természetbeni és lelki támogatása céljából, és 80 család ingóság pótlását, továbbá 40 új melléképület felépítését vállalta.

A Katolikus Karitászhoz és az egyházmegyei központok országszerte számos szociális intézményt működtetnek a szenvedélybetegek, a hajléktalanok, az idősek és egyéb rászoruló csoportok ellátására.

A Katolikus Karitász munkáját segíti 1991-től a szervezet alapítványa, a Karitászt Támogató Alapítvány. Ennek célja a szervezet anyagi segítése annak érdekében, hogy az szociális-karitatív feladatát eredményesebben végezhesse az arra rászorulók hathatós támogatása, ingyenes szolgáltatásokkal és adományok nyújtásával.

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


© Katolikus Karitász - Caritas Hungarica 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910 E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008