Segítene?

Online adományozás

Válassza ki, miként segítene a rászorultakon!

Adományozok >>>

Segítségre szorul?

Lépjen kapcsolatba velünk a legközelebbi egyházmegyében!

Válasszon egyházmegyét >>>

RÉV

Remény. Élet. Változás.

» RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat

Karitász önkéntesek találkozója Egerben

Az Egri Főegyházmegyében működő karitászönkéntesek találkoztak szeptember 29-én az egri bazilikában. A találkozón hatvan karitászcsoport hatszáz önkéntese vett részt, köztük negyvenöt caritas junior taggal.

             

A program nyitásaként Ternyák Csaba egri érsek mondott ünnepi köszöntőt, majd Papp Miklós morálteológus, görögkatolikus lelkész előadásai következtek, melyekben a segítő tevékenység morális kérdéseiről, a segítő tevékenység során szerzett sebekről és azok gyógyulásáról beszélt.

            

A találkozón Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét. A főpásztor szentbeszédében Nátánael példáján keresztül mutatta be, hogy Jézus belelát az emberbe. Amikor közeledünk hozzá, látja, hogy mi lakik a szívünkben. Így nemcsak azt tudja, hogy milyenek vagyunk, akik az Egyház nevében és az evangélium szellemében akarjuk tenni a jót, hanem azt is tudja, hogy az a szolgálat, amit végzünk, nem önmagunk megvalósításáról és mások elé való példának állításáról szól.

            

„Életünknek, szolgálatunknak, de ennek a napnak is a liturgia a csúcspontja, mely által az Istennel való kapcsolatunkat meg tudjuk erősíteni. Éppen ezért tanította a II. Vatikáni Zsinat, hogy a liturgia csúcs és forrás” – hangsúlyozta Ternyák Csaba, majd a nap liturgikus emléknapjára, Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalok ünnepére utalva a teremtett világ hitünk szerinti tervezettségéről, látható és láthatatlan részeiről elmélkedett.

A főpásztor arról is beszélt, hogy a liturgia arra is megtanít bennünket, akarjuk-e, tudjuk-e szeretni az Istent. Ez a szeretet akkor igazán jó, akkor igazán hatékony, ha jellemzik azok a tulajdonságok, melyeket Szent Pál apostol az első korintusi levélben leír. Bár ezek között nem szerepel, de még hozzátehetnénk egyet, ami talán a leginkább jellemző Isten szeretetére is: a szeretet leleményes. Leleményes, hiszen erről szól az egész üdvtörténet – fogalmazott a szónok. – Ha belegondolunk, hogy az ember elárulta Istent, megtagadta, az ősbűn állapotában a halál örököse lett. És Isten leleményes szeretete éppen a halálból hozta ki az életet. Mert amikor Isten emberré lett, magára vette halandó természetünket, és ő maga meghalt a kereszten. Halálával győzte le a halált. Ennyire szeretett bennünket. „Mennyire leleményes, mennyire szellemes ez a szeretet! Az Isten ennyire szereti a vert helyzeteket, a gyenge helyzeteket. Mert abban mutatkozik meg igazán az ő igazi nagysága és ereje!” – hangsúlyozta Ternyák Csaba.

            

Az érsek végül arra buzdította a jelenlévőket, hogy váljanak az Egyház hiteles arcává a világ előtt, hogy mindenki számára megtapasztalhatóvá és állandóan aktuálissá tudják tenni az evangélium szeretetről szóló tanítását. „Ti vagytok azok, akik az Egyház igazi kincseit őrzitek” – folytatta Ternyák Csaba, utalva arra, amikor II. Sixtus pápa Lőrinc diákonusra bízta az Egyház kincseit, hogy ossza szét és támogassa a szegényeket. Lőrincet elfogták, és követelték a kincseket, erre ő odavezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az Egyház igazi kincsei. „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek boldoggá másokat!” – zárta szentbeszédét Ternyák Csaba, a főegyházmegye védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek szavaival.

            

A szentmise után, a közös ebédet követően, Fehér Róbert erdőkövesdi plébános Karitász az egyházközségben; a jászárokszállási Tóth Lászlóné Karitász-élet és -programok; az ózdi Gérecz Sándorné Jótékonykodó karitász programok, a recski Vas Zsoltné Tüske Virág Közösségben segítünk, valamint a mezőnyárádi Varga Lászlóné Caritas Junior című beszámolóit, tanúságtételeit hallgathatták meg az önkéntesek.

            

A program Szent Erzsébet-litániával és az azt követő áldással zárult. A nap moderátorai Árvai Ferenc főegyházmegyei karitászigazgató és helyettese, Németh Zoltánné voltak.

Szöveg és kép: Balogh Ferenc

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


© Katolikus Karitász - Caritas Hungarica 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910 E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008