Ferenc pápa novemberi imaszándéka: a depresszióban szenvedőkért

Imádkozzunk, hogy a depressziótól vagy a kiégéstől szenvedő emberek másoktól segítséget kapjanak, és találjanak rá a Fényre, amely megnyitja őket az életre.

Ferenc pápa gondolatai novemberi imaszándékához:

A munka okozta túlterhelés és a stressz következtében sok ember tapasztal meg mérhetetlen szellemi, érzelmi és fizikai kimerültséget. A szomorúság, az apátia és a spirituális fáradtság kezdi el uralni az emberek életét, akik azt élik meg, hogy a világ ritmusa átveszi fölöttük az irányítást.

Törekedjünk azok mellett állni, akik kimerültek, elkeseredettek, remény nélküliek, gyakran egyszerűen csendben meghallgatva őket, mivel nem tudjuk azt mondani, hogy „Nem, az élet nem ilyen, figyelj, itt van a recept!” Nem. Nincs recept.

Aztán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a nélkülözhetetlen pszichológiai segítség mellett, ami hasznos és eredményes, Jézus szavai is segítenek. Eszembe jut az a mondata, amely megmelegíti a szívemet: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek, és én felüdítlek titeket!”
Imádkozzunk, hogy a depressziótól vagy a kiégéstől szenvedő emberek másoktól segítséget kapjanak, és találjanak rá a Fényre, amely megnyitja őket az életre.

Videó: Jezsuiták

Fotó: Vatican News

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató