Nem engedjük el a rászorulók kezét - életosztás Rákosmentén

Két helyszínen osztott pénteken ételt a Katolikus Karitász és a Rákosmenti Adományház Egyesület. A 200 adag ebédet rászoruló családok, idősek kapták.

200 adag melegétel osztásával segítette a rákosmenti hátrányos helyzetű családokat és időseket a Katolikus Karitász és a Rákosmenti Adományház Egyesület. A két helyszínen rendezett eseményen immáron kilenc éve támogatja karácsony előtt a nehéz sorsúakat a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete.

Az ünnep előtti időszakban, kapcsolódva a Tárjátok ki a szíveteket! elnevezésű adventi segélyakcióhoz, ételt osztottak Rákosmentén a Katolikus Karitász önkéntesei. A 17. kerületi Önkormányzattal, valamint a Rákosmenti Adományház Egyesülettel közös szervezésben megvalósult ételosztáson a rászoruló családok, idősek a melegétel mellett fertőtlenítő szert és a Magyar Vöröskereszt hozzájárulásával szaloncukrot, egy kerületi cég jóvoltából pedig külön ajándékcsomagot is kaptak.

Besze Erika, a Katolikus Karitász sajtóreferense elmondta, hogy a szervezet a vírushelyzet ellenére sem szeretné elengedni a rászorulók kezét. Hozzátette: „200 adag rizses húst és káposztasalátát osztunk most szét, ügyelve az egészségügyi előírásokra. Az ételeket biztonságos módon, előre dobozolva szállítottuk ide, így kapják meg a rászorulók. Emellett folyamatosan adjuk át a hozzánk eljuttatott Angyalbatyukat. A szegény családok gyermekeinek szánt karácsonyi ajándékokat munkatársaink és önkénteseink szállítják ki az ország egész területén. Köszönet érte mindenkinek, aki személyesen vagy online adományozással támogatott minket.”

Lambert Krisztina, a Rákosmenti Adományház Egyesület vezetőségi tagja kiemelte, hogy az idei ételosztás már a kilencedik, amit a Karitásszal közösen szervez az egyesület. „Öröm nekünk, hogy biztonságosan tudunk segíteni a kerületi nehéz sorsú embereknek, és ebben visszatérő partnerünk a Karitász is.” Az eseményen Dunai Mónika országgyűlési képviselő, valamint Horváth Tamás polgármester is részt vett. Polgármester úr örömét fejezte ki, hogy a vírushelyzetben több vállalkozó is segítséget nyújtott a kerületi lakosoknak.

Bár az Angyalbatyu akciónak ma vége, a Katolikus Karitász Tárjátok ki a szíveteket! segélyakcióhoz még az év végéig lehet csatlakozni a 1356-os adományvonal hívásával, vagy a karitasz.hu oldalon.

 

Fotók: Katolikus Karitász / Vermes Tibor

A+ A-

Képgaléria

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató