Pápán zárult az egyhetes szolidaritási program

Idén Veszprémből indult útjára hazánkban az Egymillió csillag a szegényekért program és egy hét alatt 300 településen gyúltak meg a szeretet fényei.

December 8-án Pápán zárták le az eseménysorozatot a Karitász munkatársai, önkéntesei. 

Az ünnepség elején Szijártó László, a Veszprémi Főegyházmegye karitászszervezetének igazgatója köszöntőjében kitért arra, közös felelősségünk, hogy jobban odafigyeljünk a másikra, és próbáljunk segíteni, ahol csak tudunk. Ez Pápán különösen jól sikerült, hiszen amellett, hogy a város adhatott otthont ennek a programnak, a Karitász angyalbatyu ajándékgyűjtő akciójában is rengetegen vettek részt és pl. a tókerti városrész diákjaitól olyan kiemelkedően nagy mennyiségű adomány érkezett be, amely példaértékű.

Az eseményen megosztotta ünnepi gondolatait a felelősségvállalás szükségességéről Dr. Áldozó Tamás polgármester, majd Dr. Mail József apát-plébános és Zagyva Richárd országos karitász igazató-helyettes.

A pápai záró eseményen elhangzott, hogy az akció keretében közel 300 településen több mint 30000 gyertya talált gazdára, melyeket az érdeklődők otthonaikba visznek, hogy karácsony szent estéjén meggyújtsák azt a nélkülözőkre gondolva. Az egész Európában megvalósuló, 1998-ban indult Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási program célja minden országban közös: az összetartozás szellemének erősítése, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Figyelemfelhívás arra, hogy a társadalom peremére szorultak felé forduljunk mindanniyan és ki-ki a saját erejének megfelelően próbáljon segíteni másokon. Ez lehet egy gesztus, egy jó cselekedet, vagy bekapcsolódás a Karitász segítő munkájába pénzadománnyal. Magyarországon a szolidaritás egymillió csillaga 2008-ban indult el, azóta minden évben arra figyelmeztet, hogy vannak nálunk sokkal nehezebb sorsú emberek, figyeljünk rájuk.

Az ünnepi szavakat és az akciót bemutató köszöntők között a pápai Szent Benedek kórus adventi készületünket segítve egyházi énekekkel mélyítette a résztvevőkben a szolidaritás gondolatait.

A program alatt mécsesekből formálták meg a Karitász önkéntesei a szeretet lángját jelképező Karitász logót, a lángoló keresztet.

A gyertyákért felajánlott adományokat a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, szeretetvendégségek, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.

A Karitász adventi programsorozata azonban az akció befejeztével nem zárult le, ugyanis tart még az Angyalbatyu adománygyűjtés és pénzadományokkal is lehet még csatlakozni a segítő programokhoz online adományozással és a 1356-os adományvonal hívásával is. Az önkéntesek pedig egész éves folyamatos karitatív munkájuk után az év utolsó heteiben sokszoros erővel és kitartással munkálkodnak azon, hogy örömet, reményt és tényleges segítséget vigyenek mások életébe.


 

A+ A-

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató