Rendnek kell lenni – helyzetjelentés a front közeléből
Ukrajnában a Katolikus Karitász segélyszállítmánya
Mikolajivban nyomát sem látni az orosz ukrán háborúnak. A helybeliek szerint a nagyon erős hitű közösség folyamatos imája mentette meg a várost az oroszok támadásaitól. Most, hogy a frontvonalak jóval odébb húzódnak, sem feledkeznek meg elnyerni a Teremtő kegyét, szorgalmasan imádkoznak, és egymással megegyezve tartják a böjtöt hétvégénként.
A Katolikus Karitász teherautója hamar kiürül, hála a helyiek segítségének. Az irodában példás rend van, nyugtázza megelégedéssel Katalin, a szlovák karitászos lány, akit útitársként jelöltek ki mellém erre az útra. Az adományok: tésztafélék, egészségügyi csomagok, minden, ami most érkezett – jó helyre kerülnek.
A negyvenes asszonyka mosolygósan szorongatja a nylon zacskós adományt. Már nagyon várta a tésztafélét, a cukrot és a konzerveket is. Siet haza, Nikitára a szomszédok vigyáznak. A tizenéves fiúcska Down szindrómás, nehéz vele bánni. Napköziotthonok, bentlakásos intézmények nincsenek, szerencsére mindig akad szomszéd, aki az asszony válláról leveszi a terhet.
Kétórányi autóútra, Partizánszkéban élők szerint az apák bűneiért felelnek a mostaniak. Ez az 1937-ben alapított falucska a háború előtt több, mint 600 főt számlált, akik közül 180-an tértek vissza a teljesen lerombolt falu romjai közé. A háború eltelt időszakában felváltva uralták ezt a tájat az orosz és az ukrán katonák. Az utóbbiak a falusiak elhagyott házai között húzták meg magukat, ennek következtében az orosz katonák minden épületet leromboltak.
„Időnként eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a mieink a szomszéd faluban keresnek menedéket” – mondta maga elé nézve Raisza, a település felelőse. Amikor 2,5 évvel ezelőtt kijelölték erre a feladatra, jól döntöttek az illetékesek: szívét-lelkét kiteszi, hogy a nincstelenné vált falubeliek sorsa mennél jobban alakuljon. Külföldi segítő szervezetekkel levelez nagy sikerrel, ennek köszönhetően több romos épületet is megmentettek.
Mély emberi kapcsolatainak köszönhetően jöttünk mi is ide. Katinak jutott eszébe felkeresni a helyi üzletet, ahol vettünk egy tonna cementet. A pakolásban, felújításban és a cementes zsákok cipelésében csak az asszonyok jeleskedhetnek, mert a katonakorú férfiak a fronton vannak. „A hitünk segít abban, hogy bízzunk egy békésebb időszakban, másképpen mi értelme lenne eltakarítani életünk romjait?” – magyarázza a helyzetet Raisza.
Kinézünk az ablakon. Az utca túloldalán egy lényegében teljesen megsemmisült épület szétmorzsolódott tégladarabjai előtt a járdán akkurátusan nyírja a füvet egy idősebb férfi. Felesége látva, hogy fényképezem, a közelben álló roncs autóhoz siet, magához veszi, fejére teszi és megigazítja szalmakalapját, majd beáll a férjének segíteni. Rendnek kell lenni. Muszáj rendnek lennie.
A rend felé törekszünk, amikor bekopogunk az odesszai Karitász Központba. Hozzájuk tartozik a térség, széles körben. Beszélgetünk, keressük, miként válhatnak még hasznosabbá a magyar hívek adományai.
A Katolikus Karitász a nova kahovkai gátszakadást követő napokban, közvetlen az árvíz sújtotta területre higiéniai termékeket és egységcsomagokba előkészített tartós élelmiszert vitt el rászorulóknak. Segélyszállítmányunkat az ukrajnai római katolikus karitásszal, a Caritas-Spes Ukraine-nel egyeztetve készítettük össze, hogy valódi segítséget adhassunk. A szállítmány lepakolása után teherautónk közreműködött az újjáépítésben is, szervezetünk építőanyagokat vásárolt meg és juttatott el a rászoruló családokhoz. Terveink közt szerepel, hogy folytassuk a megkezdett támogatást.
Marosi Antal
katasztrófa elhárítási munkatárs
Katolikus Karitász
