Speciális busszal támogatta a Karitász a kárpátaljai Szent Teréz Otthont

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász egy speciális kialakítású kisbuszt és egy teherautónyi tartós élelmiszert adományozott szeptember 13-án a Nagyszőlősi Szent Teréz Jótékonysági Otthonnak, ahol sajátos igényű gyerekek nappali gondozása folyik.

Az ünnepélyes átadáson részt vett Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász lelki igazgatója, Husovszká Andrea, a jótékonysági otthon vezetője, Német Sándor, a Nagyszőlősi Karitász feje, és Weinrauch Márió, nagyszőlősi ferences atya, a ferences rendház igazgatója. Szijártó László elmondta, hogy „a Katolikus Karitász rendszeresen segíti a Kárpátalján lévő testvéreket, nem teszünk különbséget a magyarok és ukránok között, például a háború kitörése után külön gyűjtést is szerveztek az itt élő testvérek számára. Most ezzel a mikrobusszal érsek atya a Szent Teréz Otthonba járó gyerekek és szüleik életét szeretné megkönnyíteni.”

Az 1998-ban induló, ferences alapítású intézményben 30 gyermek fejlesztése és nappali foglalkoztatása zajlik, akik között halmozottan sérült, mozgássérült és autista gyerekek is találhatók. Az intézményben olyan munkatárs is dolgozik, aki az ukrajnai háború belső menekültje, és most lehetőséget kapott, hogy masszőrként segítse a fogyatékossággal élő gyerekeket.

A gondozottakat az elmúlt tíz évben egy 2008-as évjáratú járművel szállították, ami nagy segítséget jelentett az érintett családoknak. A busz műszaki állapota azonban egyre aggasztóbbá vált, gyakran szorult szerelésre. A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász által megvásárolt Volkswagen Crafter mikrobusz nem csak megoldja napi szállítási gondjaikat, hanem egyedi kialakításával többletet is nyújt. Egy speciális rámpán kerekesszékkel is könnyű bejutni az autóba, ülései többféle pozíciókba állíthatók, ami lehetővé teszi, hogy a gondozók akár szemtől-szembe fordíthassák és így praktikusan segíthessék a gyerekeket az utazásaik során.

A Nagyszőlősi Karitász intézményeként 25 éve működő Szent Teréz otthon ferences közreműködéssel jött létre és magyar óvodát bölcsödét is fenntart, hamarosan pedig magyar nyelvű líceumnak is helyet ad.

A Nagyszőlősi Karitász a Katolikus Karitász segítségére a jövőben is számíthat, hiszen a háború még nem ért véget, ők pedig a tevékeny szeretet jegyében azon fáradoznak, hogy helyben ingyenkonyhát tartanak fönn, a fronton pedig élelmiszer- és tisztálkodási csomaggal látják el az ott élőket.

 

Katolikus Karitász

A+ A-

Képgaléria

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató